A kormánynak nincs, de a nőknek legyen szíve és esze

Nincs abban sajnos semmi meglepő, hogy végül beteljesedett az, amitől féltünk. A Tisza-kormány eltörölte a szívhangrendeletet, ami a magzatok utolsó esélye volt az életben maradásra. Ettől még nem veszett el minden remény. Ha kellően kitartóak vagyunk, akkor az édesanyákat szívhangrendelet nélkül is jobb belátásra lehet bírni. Egyrészt azzal kapcsolatban, hogy védekezzenek, ha nem akarnak gyereket, másrészt, ha mégsem sikerült úgy a védekezés, ahogy tervezték, akkor azt vegyék egy jelnek. A gyerek ugyanis nem átok, nem gond, nem egy óriási félelem vagy bosszúság, hanem az élet igazi értelme.

Bevallom, mindig is szerettem a gyerekeket, akkor is, amikor nekem még nem volt. Lehet, hogy azért, mert nagy családban nőttem fel és mindig született egy új másodunokatestvér vagy unokahúg, ezért természetesnek veszem, hogy a gyerek egy jó dolog és boldogságot hoz egy családba. Nekem ők a nagy ajándékok, akik megváltoztatnak mindent, felforgatják az egész életünket, de valahogy mégis velük kerek az egész. Amióta saját gyerekem van, azóta azt is tudom, hogy vannak nagyon fárasztó napok vagy épp olyanok, amikor az ember állandóan izgul értük. A saját életünk háttérbe szorul, a pihenés egy elérhetetlennek tűnő vágyálom lesz és bizony a pénztárcánk is megérzi, hogy már nem vagyunk egyedül. Ennek ellenére sosem hallottam azt egy szülőtől sem, hogy visszaadná a gyerekét vagy megbánta, hogy bevállalta. A gyerek ugyanis egy próbatétel is egyben. Az egész a kihordással kezdődik, ami megterheli a szervezetet az elejétől a végéig. A szülés egy elképesztő fájdalom (úgy tudom a császármetszés is, legalábbis a felépülés mindenképp), egy igazi próbatétel, amikor a testünk felett szinte nem tudunk rendelkezni, átveszi az irányítást felettünk. Majd jönnek a szürke hétköznapok, amik sokszor ugyan olyanok és mégis túl kell élnünk mosolyogva mindent. Minden nappal viszont könnyebb, bár sokat hallom, hogy kisgyerek kis gond, nagygyerek nagy gond. Ezzel sem tudok vitatkozni, de minden korszaknak megvan a maga szépsége is. Az életünk végén pedig az az ajándék, hogy láthatjuk mit teremtettünk. Milyen ember lett a gyerekünkből, milyen értékei, jelleme, lelke vagy épp teljesítménye van. Kapunk egy bizonyítványt arról, hogy megérte. Ő az életművünk. A büszkeségünk oka az is, hogy tudjuk: belőlünk van ez a gyerek. A mi génjeinket hordozza, az ő sikere, a mi sikerünk is egyben. Azért is szeretjük ennyire és akarunk neki mindent megadni, mert magunkat látjuk benne egy jobb kivitelben, akinek mindent meg akarunk adni, amit magunknak nem tudtunk.

Hosszasan lehetne még a gyerekeink okozta fantasztikus érzésekről írni és meg is érné, mert általában csak a negatívat halljuk. Talán épp ez az oka annak, hogy oly könnyen mondanak le egyesek a gyerekről, majd egy életen át marcangolja őket a lelkiismeret-furdalás: mi lett volna ha… Az előző kormánynak a szívhangrendelettel komoly célja volt: megfordítani az utolsó pillanatban egy kétségbeesett leendő édesanya gondolkodását a gyerekvállalásról. Elérni, hogy az a kis szívdobbanás azt jelezze neki, hogy itt vagyok, élek és téged választottalak. Meg fogjuk tudunk csinálni, csak adj egy esélyt. Hiszem, hogy a nők nagyrésze kellően emocionális ahhoz, hogy ez az üzenet akkor és ott eljusson hozzájuk. Ahogyan abban is hiszek, hogy egy nő bármire képes. Erre a legjobb példa az, hogy ha nem akarnak gyereket mindent elkövetnek, hogy ne legyen és ha akarnak, de nem lehet, akkor is mindent megtesznek, hogy lehessen. Sokszor a biológiát meghazudtolva lesznek anyák. Gondoljunk csak azokra a nőkre, akik más nők megtermékenyített petesejtjét ültetik magukba a vágyott gyermek megszületése érdekében. Vagy, akik egyedül nevelnek fel gyerekeket, húzzák az igát és naponta teljesítenek lehetetlennek tűnő küldetéseket.

A szívhangrendeletet eltörölni a szememben bűn, hiszen ez csak egy kis esélyadás volt egy kezdődő életnek semmi több. Bár lehet, hogy sok nőnek fájdalmas volt szembesülni a felelőtlen nemi élet következményeivel, de a felelősséget vállalni kell, így vagy úgy. Sok sikertörténetet adott egyébként a szívhangrendelet. Sokan lettek édesanyák és életük legszebb időszakát élik épp ebben a pillanatban is. Nem valószínű, hogy elfogják mesélni a későbbiekben a gyerekeiknek, hogy mit terveztek velük. Jól teszik! Mert nem az a lényeg, hogy az ember az első kétségbeesésében mire gondol, hanem az, hogy képes-e józan döntést hozni.

Az oktatási miniszter szerint a nemkívánt terhességből született gyerekekből nagyobb eséllyel lesz bűnöző, ezért jó döntés őket abortálni. Szégyen, de ezt egy olyan oktatási miniszter mondta, aki egyébként nő. Úgy tűnik, hogy a nőiességet viszont csak nyomokban tartalmazza és most nem a külsejére gondolok, bár az is megérne egy misét. A gondolkodását leginkább a patás ördög kívánhatja csak el, mert ilyen gondolatok csak a poklon túl születhetnek. Nagyon remélem, hogy a szavait csak mikroközösségek fogadják be és a legtöbbünk ezt a felfogást elutasítja. Fog ő elég kárt tenni az oktatáson keresztül a gyerekeinknek, rajtunk múlik, hogy ezt hagyjuk-e. Ahogyan az is rajtunk múlik, hogy a szívhangrendelet eltörlésével rálépünk-e az eszeveszett csendes gyilkolászásba vagy komolyabban vesszük a védekezést, ha nem akarunk gyereket és vállaljuk a felelősséget, ha úgy alakul, hogy egy gyerek mégis minket választ szülőjének.