J. K. Rowling legújabb esszéjében mondja ki: Elitizmus és megfélemlítés, ez a transz-aktivizmus valódi arca

Évekkel korábban egyszer már kifejtette igencsak vaskos véleményét a transzmozgalommal szemben a különben kemény feminista J.K. Rowling. Az írónő ugyanis arra jutott, hogy a gender-lobbi nyomulása megalázza a nőket. Nemrégiben újabb gondolatokkal egészítette ki az esszéjét. Egy olyan ideológiáról, amelyet egyetemi tanszékeken tákoltak össze, és amely mára teljesen átvette az irányítást a kulturális, politikai és állami intézmények felett. Megteremtve a félelem és az elnyomás légkörét...

Talán a Harry Potter regények híres írója, J. K. Rowling lepődött meg leginkább, amikor külön kategóriát neveztek el róla. Ez a „Terf”, az olyan radikális feminista, aki elutasítja a transznemű embereket. Rowling egészen sokáig azt hitte magáról, hogy progresszív, a nők jogaiért küzdő harcos feministaként a JÓ emberek csapatának a tagja. Aztán egyszer a védelmébe vett egy hozzászólása miatt transzfóbnak bélyegzett, és emiatt végül elbocsátott adótanácsadó nőt. És azt merte mondani, hogy a transznők nem nők. És nem járnak nekik ugyanazok a jogok, mint a nőknek. Na, ezen a ponton Rowling abcug, nemkívánatos személy lett. Bár, igazából ez nem túlságosan érdekli azóta sem. Sőt.

Rowling mögött komoly élettapasztalat áll

Rowlingot ugyanis az élet keménnyé edzette. Nem akarok az életrajzában feleslegesen vájkálni, a lényeg inkább az, hogy a Harry Potter regények befutása előtt az írónő osztozott azokban a női sorsokban, amit a kihasználás, kiszolgáltatottság jellemez. Éppen ezért, mióta gazdag lett, azóta is jellemzően olyan intézményeket alapít és támogat, amelyek a kiszolgáltatott, egyedülálló anyákat, erőszak elől menekülő, vagy rossz anyagi körülmények közé keveredő, lecsúszó nőket karolja fel. Rowling tehát tudja, milyen az élet árnyoldala női szemmel, talán ezért is száll szembe olyan élesen a transzlobbival. Csak, egy érzékletes példa, mielőtt legújabb esszéjére térnénk. Rowling saját szülővárosában, Edinburgh-ban hozta létre a Beira's Place-t nemi erőszak áldozatául esett nők számára. Mint megjegyzi, ilyen intézmény korábban volt már Edinburgh-ban, csakhogy oda egyetlen áldozat sem fordult szívesen. Köszönhetően annak, hogy a krízisközpontot egy transznemű férfi vezette, aki hangosan hirdette, hogy aki nem fogadja el őt nőnek, az bigott. A transzideológia igazolására ráadásul egy nem-bináris férfit is befogadott. Utóbbit később elítélték nemi erőszakért. Amit egy nemi erőszakokra specializálódott krízisközontban követett el. Szóval, talán innen is érthető, Rowling mennyire átlát a szivárvány ködén.

A női méltóság megcsúfolása

A témában 2019-ben írt először esszét, amelyet nemrégiben egészített ki néhány újabb gondolattal, mivel az írónő szerint az elmúlt években csak romlott a helyzet. Többek között halálos fenyegetések érték a nézetei miatt őt is, és hasonlóan gondolkodó nőtársait. Mint fogalmaz,

ez azért van, mert ellenezzük a transzaktivizmus jelenlegi, domináns irányzatát, amely szerint egy férfi, aki nőnek vallja magát, az szó szerint is nő. Azaz minden körülményt tekintve joga van ahhoz, amihez a nőknek. Ott öltözködhet, ahol a nők. Megpályázhat csak nőknek hirdetett díjakat vagy állásokat. Ha sportolni szeretne, indulhat a nők mezőnyében. És, szélsőséges esetben még a szoptató, vagy nemi erőszakot átélt segítő női csoportokba is be kell fogadni.

• Rowling különben még a leszbikusokat is sajnálja, akiknek, ha a magát nőnek nevező férfi leszbikusnak is tartja magát, be kell fogadniuk a randicsoportjukba. A lényeg, hogy Rowling a női méltóság megcsúfolását látja a transzmozgalomban.

Ez elitnek hírnevet, elismertéget hoz a transzaktivizmus

Az írónő ugyanakkor esszéjének egyik legérdekesebb részén arra a kérdésre reagál, hogy miért fáj neki egyáltalán ez az egész transzaktivizmus. Hiszen, sugallja a kérdés, ő gazdag. Őrá aztán biztos semmilyen negatív hatással nincs a transzmozgalom. Rowling erre azonban úgy reagál,

Természetesen igaz, hogy a transzaktivizmus nem minden nőre van negatív hatással. Sőt, minél kiváltságosabb helyzetben van valaki, annál inkább előnyös lehet számára. A halálos, nemi erőszakkal és kínzással való fenyegetések áradatán túl az én életemet sem befolyásolta észrevehetően. Azoknak a gazdag nőknek sem árt, akik a divatos mantrákat szajkózzák, de testőrökkel őrzött öltözőkben próbálgatják a ruhákat. Nem árt a médiában, a könyvkiadásban és az akadémiai szféra felső köreiben mozgó nőknek sem, akiknek nincs szükségük öltözőre a munkahelyükön, és akik sznob megvetéssel viszonyulnak a munkásosztálybeli nőkhöz, akik nem akarnak levetkőzni a női öltözőben magukat nőnek mondó férfiak előtt. A transzaktivizmus nem árt a címlapokra vágyó női politikusoknak, akiknek a női jogokhoz való viszonya kimerül abban, hogy támogatják, amíg az személyesen nekik jó.

Majd úgy összzegez Rowling,

épp ellenkezőleg, a transzaktivizmus jót tett ezeknek a nőknek. Divatossá, népszerűvé teszi őket a progresszívek körében, és személy szerint semmibe sem kerül nekik.

Felülről erőltetik, lényegében elitista

Rowling ezek után arra tér rá, hogy kétségtelenül léteznek sérülékeny transznemű emberek, de ez nem azt jelenti hogy a transzaktivizmus ne jelentene veszélyt a szólásszabadságra, és ne érintené hátrányosan a nőket. Azaz, nem lehet ezt a kérdést egy újabb kisebbségi problémaként kezelni. Mint kifejti,

a transzaktivizmus jelenlegi, domináns irányzata semmilyen hasonlóságot nem mutat a huszadik század nagy társadalmi igazságossági mozgalmaival. Ami a polgári, meleg- és női jogokat illeti, azokat átlagemberek harcolták ki, aki alulról szerveződve szálltak szembe az intézményekkel és a mélyen gyökerező előítéletekkel. Azért, hogy megváltozzon a káros, diszkriminatív bánásmód, amit tapasztaltak. A huszonegyedik századi transzaktivizmus ezeknek a mozgalmaknak a pont az ellentéte. Lényegében elitista. A filozófiai és gender-tanulmányok tanszékein kreálták, majd átvette az irányítást a kulturális, politikai és állami intézmények felett. Ezek pedig megpróbálják felülről lefelé a ráerőltetni azokra a hétköznapi emberekre, akik soha ilyenre nem szavaztak. Sőt, a közvéleménykutatások szerint nem is hisznek az egészben.

Majd megjegyzi, sokan támadják őt magát is a kiszolgáltatottak bátor védelmezőinek szerepében tetszelgők, amiért ki meri mondani az igazságot.

Egyetlen szexuális ragadozónak sem kell nemet váltania ahhoz, hogy közel kerülhessen a nőkhöz és a lányokhoz – mondják a transzaktivisták. Csakhogy nem is az a kérdés, hogy szükségük van -e erre, hanem hogy előfordul e, hogy megteszik. A válasz pedig egyértelműen és tragikus módon az, hogy igen

- nyomatékosítja.

A félelem légkörét teremtették meg

Az írónő hosszan idézi azokat a példákat is az elmúlté évekből, amikor nőket zaklattak, hurcoltak meg és ítélt el a bíróság, amiért nem fogadták el a gender-ideológia hiedelmeit. Ezzel párhuzamosan pedig egyes munkahelyek és iskolákban a transzlobbinak köszönhetően a nőket megfosztották a biztonsághoz, méltósághoz és magánélethez való jogaiktól azzal, hogy közössé tették az öltözőket és a mosdókat A baloldal pedig nemhogy nem tiltakozott ez ellen, hanem éppen démonizálta a hétköznapi, munkásosztálybeli nőket, amiért nem engedelmeskedtek az erkölcsileg magukat magasabbrendűnek kikiáltóknak. Rowling szerint ebben még a brit Legfelsőbb Bíróság 2025-ös döntése sem hozott egyértelműen változást, hiába mondta ki, hogy a nő szó a biológiai nemre vonatkozik. A döntés, mint az írónő fogalmaz,

önmagában soha nem fog véget vetni annak a káosznak, amelyet a lobbicsoportok, politikusok és elit intézmények teremtettek. Egy évtizede, vagy talán már annál is régebben erőltetik ezek a csoportok, hogy egy férfi tényleg nővé válhat. Ezzel párhuzamosan a női jogokat elavultnak és értelmetlennek mutatták be. A félelem és megfélemlítés légkörét teremtették, amelyben egyetlen rosszul elhelyezett névmás is fegyelmi eljárás alá vonhatott egy nőt. Ez a légkör továbbra is fennmaradt. A gender-ideológia oly mélyen gyökerezik a vezetői és politikai osztályok tudatában, hogy a nőknek továbbra is törvényes jogaikért kell küzdeniük.

Az Amnesty kifordult önmagából

Rowling ugyanakkor írásában a civil szervezeteket is kritizálja. Mint a cikk elején említett Beira's Place megnyitása kapcsán az írónő felidézi, számtalan fenyegetést kaptak, hogy ellehetetlenítik az intézményt. Ebben nyilván nem segített az Amnesty International, amely transzellenesnek bélyegezte az intézményt.

Az Amnesty International teljes mértékben magáévá tette a nemi identitás ideológiáját, és most pont úgy viselkedik, mint azok az autoriter, beszédcenzúrázó, boszorkányüldöző kormányok, amelyek ellen egykor harcolt

-idézi Rowling.

Már a feministák sem a régiek

És az írónő végül a nőket sem kíméli, persze kifejezetten azokat, akik a nők kivívott jogait nem tisztelve most éppen a nők szabadságáért küzdőket kritizálják:

Sok nő, akik soha nem voltak szegények; soha nem dolgoztak olyan munkahelyen, ahol ragadozó férfiaknak lettek volna kiszolgáltatva; akik soha nem szorulnának egy nemi erőszak áldozatainak létrehozott krízisközontra; az elmúlt éveket azzal múlatták, hogy a megdöbbentő és undorító módon kritizálták saját nemük azon tagjait, akik kiálltak a jogaikért és a saját terükért. Őszintén bevallom, extra undort érzek minden olyan nő iránt, aki feministának vallja magát, miközben ezt teszi.

Alapvetően Rowling soraihoz nincs mit hozzátenni, hiszen saját harcáról ír. Egy olyan küzdelemről, amelyre nem számított, és ami miatt láthatóan mélyen, emberileg van felháborodva. Ráadásul soraiból egy erősen baloldali indíttatású, harcos feminista képe is kirajzolódik, így csak még hitelesebb a története. Ami személyével kapcsolatban zavaró lehet, leginkább az őt kritizáló és lejáratni akaró gender-lobbisták számára, hogy extra mód tehetséges, legalábbis regényeivel oly módon találta el a kor igényeit, hogy azt nehéz volna szerencsének nevezni. Rowling tehát tehetséges, és ebből kifolyólag gazdag is, ezért őt nem lehet egykönnyen elhallgattatni. Ő pedig saját életén keresztül mutatja be a félelem és az elnyomás légkörét, amit a gender-lobbisták teremtettek. És ami igenis árt, kézzelfoghatóan sérti meg a társadalom egyes tagjainak jogait. A gender-tanok nem a gondolat és a vélemény szabadságát hozták el, hanem annak épp az ellenkezőjét. Ideológiai elnyomást, megfélemlítést, lejáratást, ellehetetlenítést, elbocsátást. Nők megalázását, mindezt felülről vezérelve, egy tudományos és politikai elit irányításával és jóváhagyásával. Ha Rowling egyszer ebből az egész folyamatból ihletet merítve regényt, ne adj isten, regényfolyamot írna, abból biztos újabb kasszasiker lenne. Remekül eltalálná ismét a kor igényeit.