Két beszéd, két harcvonal – Szomorú értekezés a lengyel Függetlenség Napja árnyékában

A rendszerváltás óta nem látott politikai feszültség árnyékában ünnepelte Lengyelország a Függetlenség Napját, amely minden eddiginél élesebben mutatta meg az ország belső kettészakadását. Miközben Donald Tusk kormányfő Szczecinben meglepően békéltető, már-már karácsonyi hangnemben hívta közös ostyatörésre a államfőt, addig Karol Nawrocki Varsóban az alkotmányos válságra, valamint Berlin és Moszkva történelmi befolyására figyelmeztetett. A két párhuzamos ünnepi üzenet rávilágít arra a mély politikai és jogi törésvonalra, amely a jövő évi parlamenti választások előtt is komoly kihívás elé állítja a lengyel társadalmat.

A rendszerváltás óta nem lengte át ennyire feszült politikai légkör a Függetlenség Napját Lengyelországban, mint most. November 11-én hagyományosan több százezrek vonulnak utcára a lengyel fővárosban, Varsóban, ahol 1918-ban százhuszonhárom év után kivívták függetlenségüket a Józef Pilsudski marsall vezette csapatok ismét átvették az irányítást a németektől. Ekkorra már békésen berendezkedhetett a titkos Lengyel Katonai Szervezet, hiszen a Német Birodalom letette a fegyvert a lengyelek és a franciák előtt is, utóbbi megpecsételésére épp ezen a napon írták alá a fegyverszünetet a compiègne-i erdőben.

Az ünnepnapot ugyan már 1937-ben bevezették, de a kommunisták hatalomra jutásával hamarosan betiltották azt, és egészen a rendszerváltásig nem is lehetett utcára vonulni Pilsudskiék tiszteletére. 

Varsó tehát nemcsak a németekkel szembeni identitásban fontos pont, hanem az antikommunizmus érvényesítésében is. Nem véletlen, hogy amíg Donald Tusk Szczecint választotta, hogy felavassa az M/F Bursztyn Unity névre keresztelt új lengyel személy- és teherszállító komphajót, addig Karol Nawrocki államfő éppen a 108 éve történt történelmi pillanat helyszínén tartott beszédet. 

Donald Tusk – Alkotmányos puccs után hirtelen békéltető hang

A kormányfő a beszédét elnézve szemmel láthatóan taktikát váltott, amikor kifejezetten békéltető, karácsonyi hangot ütött meg.

Érdemes megfigyelni, hogy a negyedik mondat végén egy ismerős szlogen jön velünk szembe – kérdés persze, hogy mennyire tudatos a koppintás a Magyar Péter "lépésről lépésre, tégláról téglára" mottójából.

„Elnök úr, találkoznunk kellett volna. Már egy ideje várok erre a meghívásra, de a szívem mélyéről, minden további nélkül szeretném meghívni Önt, feleségét, családját és gyermekeit sopoti otthonomba. Osszuk meg a karácsonyi ostyát szenteste előtt, és beszélgessünk. A lakásom nem nagy, de van hely nekünk ketten a konyhaasztalnál. Ahogy mondani szokás, úgyis beszélünk majd – pólusról pólusra”

 – mondta a miniszterelnök. 

Nem kellett sok, hogy a krakkói mészárlásra térjen ki, de különös módon már nem említette meg az elkövető szélsőjobboldali voltát, ehelyett a két súlyosan sérült, kómába került rendőrökre és az áldozatokra tért ki. 

“Mindannyian, kivétel nélkül, felelősek vagyunk azért, hogy Lengyelország mindörökre szabad, biztonságos és független maradjon. Hős rendőreinkre emlékezve mindent megteszünk annak érdekében, hogy Lengyelország továbbra is Európa legbiztonságosabb országa maradjon. Soha egyetlen lengyel se emeljen kezet egy másik lengyelre. Soha ne legyen vérontás Lengyelországban”

 – hangoztatta. 

Karol Nawrocki – Függetlenség mindenkitől, különösen Berlin és Moszkva kiszolgálóitól

Nawrocki azonban értelemszerűen az alkotmányos puccsot emelte ki, amely egyelőre az ő malmára hajtja a vizet a lengyel társadalom fiatalabb (25-34 éves kor közötti) rétegében. A Pilsudski téren a szabadságot és a szuverenitást a nemzeti közösség alapjaként említette. Hangsúlyozta, hogy a politikai nézetkülönbségek a demokrácia természetes velejárói, de vannak olyan kérdések, amelyeknek a pártos rivalizáláson túl kell maradniuk. 

“Az egyik ilyen terület az alkotmányos testületek működése. Habár az Alkotmánybíróságért folytatott politikai, formális, jogi küzdelem és csata már 10 éve tart, sajnos a Függetlenség Napján nem dicsekedhetek a közös sikerünkkel. Tíz év után, az elmúlt hetekben teljesen romba dőlt az Alkotmánybíróság presztízse, amelyet közösen kell újjáépítenünk, miniszterelnökök, házelnökök, közös erőfeszítéssel és Lengyelország jövőjéért vállalt felelősséggel. Egy szabad nemzet megérdemel egy szabad Alkotmánybíróságot. Menteset a rendőrségi kordonoktól, de menteset a politikusoktól is. Megengedhetjük magunknak”

– mondta.

Nawrocki szintén megemlékezett a krakkói merényletről, de a beszéd izgalmas része ezután jött, amikor különös figyelmet szentelt az Első Lengyel Köztársaság 1795. október 24-ei bukásának körülményeinek, kiemelve a mágnás elit és az uralkodók közötti konfliktusokat, valamint a külföldi hatalmak (Habsburg Birodalom, Poroszország, Oroszország) beavatkozását.

Nawrocki óva intett attól, hogy az állam iránti hűséget és annak érdekeit politikai konfliktusok alá rendeljék. Majd a történelmi távlatra mutatva Berlint és Moszkvát említette példaként azokra a külföldi központokra, amelyek valaha befolyásra tettek szert a lengyel ügyekben.

Meddig tarthat a lengyel kettészakadás?

A két beszéd most nem valami szokásos, évente előkerülő politikai túlzások tárházát mutatja be, hanem annak a Lengyelországnak a belső kettészakadását, amelynek egységét egész Európa eddig csodálattal figyelte. Persze mondhatjuk, hogy az ukrajnai háború kitörése után sem mindenki osztotta az ukránpártiságot, csakhogy az oroszellenességben nem volt ekkora lék, mint most az alkotmányos puccs során.

A lengyeleknek a rendszerváltás óta a legnagyobb kihívással kell szembenézniük: úgy kezelni Donald Tusk és az alkotmányos puccsa után keletkezett politikai-jogi és morális “krátereket”, hogy azt se Berlin (és persze bizonyos értelemben Kijev), sem pedig a még Donald Trump vezette Washington ne töltse meg.

Hogy aztán az alkotmányos puccs megoldódik-e a jövőre esedékes lengyel parlamenti választással — és azon keresztül Tusk leváltásával — nem tudni, a Jog és Igazság Pártja, a PiS nem mutat különösebb életjeleket (ne felejtsük el, hogy Nawrocki népszerűsége jóval túlnő a Kaczynski-vezette tömörülés támogatottságán), így jelenleg Tusk kihívó nélkül várhatja a megméretést. 

De ha abból indulunk ki, hogy az (ál)alkotmánybíróság hivatalos felállítását kénytelen volt sunnyogva, különösebb médiavisszhang nélkül végrehajtania, úgy joggal feltételezhetjük, hogy Tusk mégsem nyugodt.

Pláne ha azt nézzük, a tavalyi elnökválasztás előtt egy évvel még Nawrocki neve sem került be a kalapba. 

Kiemelt kép: Karol Nawrocki és Donald Tusk. Fotó: Agencja Wyborcza/Robert Kowalewski