Nyilas, Bolsi, Tisza tempó

Ezt a gyönyörű nevet, másfél ezer éves magyar történelmünk kísérő tanúját, a szőke Tiszát szennyezték be ezek az alakok. Méltatlanok Magyarország vezetésére. Ott folytatják, ahol a nyilasok, komcsik abba hagyták. Az emberi természet legaljasabb jellemzőit csalták a felszínre: az árulást, az irigységet, a bosszú vágyat, a feljelentgetést, a családok, az emberi kapcsolatok szétverését, szétzilálását.

Az, ami most történik a társadalomban, vissza idézi a szovjet típusú Rákosi és Kádár korszakot: az állandó félelemkeltést, a bizonytalanság érzését, az egymás elleni fenekedést. Sokan vagyunk, akik emlékeznek erre az időszakra. Gyerekként átéltem, amikor az 1950-es években két hetente ávéhás civil nyomozók kutakodtak arany és valuta után. Szétrázták az értékes könyveinket – Magyar Nemzet Története, Révai Lexikon...– hátha kihullik néhány dollár. A házmesterünk jelentett fel rendre bennünket. Hálás fajta volt. A házaspár Kisvárdáról jött, apám nyújtott nekik menedéket, hogy legyen fedél a fejük felett, a földszinten egy tágas lakásba költözhettek. Akivel az ember jót tesz, nem biztos hogy vissza hálálja. Sőt, megpróbál mindent ellene tenni. Nem ismerős?

Manapság újra előbújt a gonosz és szemérmetlenül rombol, megaláz. Rákosiék, Péter Gáborék, Gerő Ernőék idején éjszakánként fekete kocsik álltak meg olykor egy-egy ház előtt és bőrkabátosok csengettek. Ezt hívták csengő frásznak. Most nem csengetnek, hanem minden bejelentés nélkül – bocsi, Magyar Péter miniszterelnök a parlamenti ülésteremben jelenti be, hogy ki a következő – vezető száron, bilincsben elviszik a gyanúsítottat, politikusokat, bizonyítékok, bírói ítélet nélkül. Elég egy feljelentés, egy politikai ellenfél elleni bosszú és a kézi vezérlésű hatóságok visznek máris a börtönbe. Most még nincsenek kivégzések, életfogytiglani ítéletek, dupla nullás ügyek, koncepciós perek, de ha hagyjuk, akkor bármi eljöhet.

Az emberek tényleges kivégzésére más módszert találtak ki Magyar Péterék. A jelképes kivégzést, még hozzá a hamis ügynökakták kiteregetését, nyilvánosságra hozatalát. Még a rendszerváltás első éveiben én is támogattam a Zétényi-féle igazságtételi törvény megvalósulását: arról, hogy konkrétan, az ártatlan emberek kivégzéséért, tönkretételeiért kik voltak a bűnösök, a döntéshozók, a végrehajtók, az ügynökök, a tartótisztek. Ez nem történt meg. Okkal. A régi nomenklatúra túlélő, átállt képviselői és az egyre erősödő neoliberálisok, neomarxisták megakadályozták a törvény végrehajtását, az igazság kiderítését. Közben iratok, ügynökakták tízezreit semmisítették meg (Dunagate-botrány…), az MSZP-SZDSZ hatalomra kerülésekor – főként Horn Gyula és Pető Íván alatt – érintett elvtársak (pld. Kenedi János) csemegéztek, tüntettek el ügynök aktákat, vagy írtak hozzá a későbbi lejárató hadjárathoz.

Így érkeztünk el a mához, amikor is a politikai hatalom egy nem hiteles dokumentációt ereszt tudatosan szélnek: emberek, családok ezreinek békéjének, morális tartásának szétverésével. A Tisza, Magyar Péterrel, Ruff Bálinttal, Tarr Zoltánnal az élen személyesen felelősök a magyar társadalom megbolygatásáért, a megosztottságért, az ellenségkép kialakításáért. Nem véletlenül mondta nekem a kilencvenes években Boross Péter miniszterelnök, hogy az ügynökakták megnyitásához komoly levéltárosi kutató munka kell. Ebben a politikának óriási a felelőssége. Most a felelőtlenség uralkodott el. Az alapos vizsgálódás nem történt meg. Vagy a jelenlegi hatalom mondta meg, hogy kit kell besározni. Az ügynökakták ilyetén megnyitása bűncselekmény, a jelenlegi kormány bűncselekménye. Politikai bosszúból ártatatlan emberek százait vádolták meg. És ki tudja, hogy még mennyi a hamisítvány?

Ahhoz, hogy ne legyen elhamarkodott az ítélet magunkban, néhány dolgot tudni kell. Különbséget kell tenni az ötvenes, hatvanas évek beszervezése, árulkodása és a hetvenes, nyolcvanas évek ügynök beszervezése között. Akiket az 1950-es 1960-as években szerveztek be, azoknak a NEM, akár az életébe is kerülhetett volna. Persze itt sincs felmentés, mert jelentéseivel más embertársait tette tönkre. De, akit az 1970-es évek második felében szerveztek be ügynöknek és mondott IGEN-t, ott már más a helyzet.

Ugyanis árulónak beállni, az úgynevezett puha diktatúrában nem volt kötelező. Ha valaki ellent mondott, nem fizetett az életével, vagy hosszú börtönbüntetéssel. A Kádár-korszak beszervezettei vagy hazafias alapon, erkölcsi, pénzügyi és egyéb kihágások miatt lettek ügynökök. Netán karrier miatt. Ez megvetendő. Ezek az emberek féltek a nyilvánosságtól. A kommunista politika megbízottjai, a tartó tisztek, még magasabban a III. per stb. osztályok politikai vezetői, akik egyenesen az MSZMP Politikai Bizottságától kapták az utasítást, azoknak a feladata volt az ördögi terv végrehajtása. Mindenki beszennyezése. Azaz a kommunista bűnök elkövetésében, a felelősségben, a későbbi „gulyás kommunizmus”, a rendszer létrejöttében, elfogadásában a társadalom minél több tagja, sok százezren legyenek részesei, elkövetői, támogatói.

Tovább megyek. Az a sok millió magyar, akik beletörődtek a megváltoztathatatlanban, például a szovjet megszállásba, a korlátozott szabadságba, nos ők cinkosai lettek a rendszernek, hogy elfogadták az olcsón hozzá jutható vikendtelkek százezreit, a Trabantok, Zsigulik, Skodák… megvehetőségét, a három évenkénti nyugati utazást, az évenkénti keleti országokba való látogatást, a „Kádár kocka”-házat, a tömeges lakótelepi lakhatást. Magyarán ezért nem lett igazi rendszerváltás Magyarországon. Nem volt forradalmi helyzet, kicsit mindenki meg volt elégedve, de azért a béklyóból kiszabadult volna. Sunyi világ volt ez!

Ezt a sunyi világot most átörökölte ez a szedett-vedett társaság, pedig már kezdtünk kilábalni a megváltoztathatatlanból. Újra mertünk nagyok lenni: legalábbis lelkileg, szellemileg és anyagilag. Megtaláltuk identitástudatunkat. De azt tudjuk, hogy önazonosságunkat nem a gyűlölködés, a feljelentgetés, a hazafiatlanság, ellenfeleink besározása, a hazugságok jelentik. A Brüsszelből gründolt, számunkra idegen, új hatalom szeretné ezt itthon megvalósítani. Visszahozni? Sok százezer Tisza szavazónak most kezd kinyílni a szeme. Rájön, hogy egyik percben még ő becsületes magyar állampolgár, majd a másik percben ügynök, besúgó lett. Most még csak néhány száz embernél keverték össze az ügynök és a megfigyelt státuszt. Most még csak a hóhért keverték össze az áldozattal. Történelmi tapasztalatból tudjuk, hogy innen nincs megállás, hacsak meg nem állítják őket.

Lezsák Sándort, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítóját, elnökét, a magyar polgári engedetlenség ikonját ez a vállalhatatlan társaság megpróbálta besározni. Az üldözöttből, a megfigyeltből, a kommunista hatalom elleni harcosból akart ügynököt fabrikálni. Nem sikerült. A társadalom döntő többsége sem hitte el. Lezsák Sándor neve tévesen hálózati személyként jelent meg az ügynökakták nyilvános adatbázisában. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) is elismerte az informatikai hibát, és közölte: a politikus neve a mágnesszalagokon nem hálózati személyként, hanem megfigyeltként szerepel. Lezsák Sándor ezt a gazemberséget így jellemezte:

„az ügynöktörvény bűzbombákat robbantott…, éhes disznó makkal álmodik, éhes disznók, átfestett politikusok nagy kárt okoztak, okoznak…, Brüsszel túlhatalma iszonyú és fogja a Tiszát...sok százezer embert megtévesztettek…, rövid fél év alatt az élő Tisza egészséges részéből Holt Tisza lett, majd Dög Tisza lett belőle...”