Szerintem hisztizés helyett inkább jövőre nyúljuk le a halloweent, és építsük be a kultúránkba

Azt hiszem, hogy nem leszek most feltétlenül népszerű a saját köreimben, de azért elmondom, mert szerintem a magyarok mentális állapota tekintetében ilyen apró-cseprő semmiségeket is érdemes rendbe tenni, mint a halloween. Sorra jönnek ugyanis velem szembe a posztok azzal kapcsolatban, hogy a halloween nem magyar dolog, és hogy nálunk mindenszentek van, ami alapvetően igaz is, de el kell fogadnunk, hogy vannak dolgok, amiket el kell fogadnunk. És vannak olyan dolgok, amik ellen semmit nem tehetünk, viszont kihasználhatjuk őket arra, hogy rajtuk keresztül a saját hagyományainkat erősítsük és adjuk át azoknak, akiknek egy halloween már alapvetés, mert mindenhonnan ez ömlik rájuk, és nem akarnak kimaradni belőle. És miért is kellene? Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden szemetet le kell nyelnünk, és sátánista kultuszt sem kell tartanunk, de fel kell ismerni azokat a dolgokat, amiket akár a saját szolgálatunkba is állíthatunk.

Először is azt gondolom, hogy egy magabiztos kultúrának – és szerintem a magyar alapvetően az – nincsen félnivalója. És én már csak azért sem erőltetném a halloweenellenességet, mert szerintem éppen akkor lenne okunk az aggodalomra, ha egy faragott tök meg tudná ingatni az identitásunkat és az emlékezést.

Azt gondolom, hogy ha tudjuk, hogy kik vagyunk, honnan jövünk, mit hiszünk és mit szeretnénk továbbadni a gyerekeinknek, akkor egy csontváztól vagy egy cukorgyűjtéstől mégsem szarjuk össze magunkat.

Sőt, továbbmegyek: attól, hogy egy gyerek táncoló gombának öltözik, még meg lehet tanítani arra, hogy a temetőben csendben vagyunk. Hogy a gyertya, amit meggyújtunk, valakiért ég. Hogy voltak előttünk emberek, akiknek sok mindent köszönhetünk, és akik akkor is hozzánk tartoznak, ha már nem ülhetnek velünk az asztalnál. Ezeket el kell neki mondani.

Néha az az érzésem, hogy annyira hozzászoktunk az állandó készenléthez, hogy elfelejtjük, hogy akár a saját magunk javára is fordíthatunk valamit, ami kezdetben ellenségnek tűnik. Meglátunk egy velociraptornak öltözött gyereket, és fejben már írjuk is a kiáltványt a nyugati civilizáció végéről, és ez egy rendkívül rémisztő és buta hozzáállás. Bocs, de ez a helyzet.

És hőbörgés helyett például csinálhatnánk azt, hogy egy apa leül a gyerekével tököt faragni, és tökfaragás közben a mindenszentekről beszél a gyerekének, meg sztorizik a nagyapjáról, akit nagyon szeretett, és ha kész a tök, akkor jöhet a családi fényképalbum abban a ronda műanyag kötésben, amihez talán Kádár is hozzáért egyszer.

És mielőtt bárki most felháborodva lecsukná a laptopját vagy földhöz verné a telefont: nem, ez nem jelenti azt, hogy a húsvét a nyúlról fog szólni, és karácsonykor sem a télapó fogja hozni az ajándékot, és ettől még nem fenyőünnepet fogunk tartani. Ezek a dolgok ugyanis nem függenek attól, hogy jó stratégiai érzékkel kihasználunk egy trendet arra, hogy a saját hagyományainkat népszerűsítsük. A nyúl meg a fenyőapó erre alkalmatlanok, de a halloween nem.

Mert miért ne lehetne a halloweent „kapudrogként” használni arra, hogy a saját kulturális hagyományainkat megismertessük egy olyan generációval, amelynek tagjai már abba születtek bele, hogy halloween igenis van, és minden évben várják is azt? Bármennyire is ráfeszülünk ugyanis, nem fogjuk tudni ezt eltörölni, megállítani, és nem tilthatunk el tőle egy gyereket, mert olyan traumákat okozunk ezzel neki, hogy a végén még tiszás lesz.

Senkinek nem kötelező persze szeretnie a halloweent. Akit zavar, ne csinálja. Teljesen megértem azt is, akinek ez az időszak kizárólag a csendes emlékezésről szól. A legjobb lenne, ha nem kontárkodott volna be a halloween az egészbe alapból, de ez van, így alakult. Szóval azért az alapján ne csináljunk erkölcsi bizonyítványt, hogy ki tett denevéres tököt az ajtajába.

Egy magabiztos kultúra szerintem képes eldönteni, hogy egy kívülről érkező szokásból mit vesz át, ha egyáltalán méltónak találja arra, vagy előnyt tud belőle kovácsolni. És szerintem van benne annyi mélység, szépség és emberi tapasztalat, hogy a halloween a mindenszentekről szóljon, és alárendeljük azt a saját kultúránknak.

És ha már a jelképeknél tartunk, akkor ott van példaként a szivárvány, aminek ugyebár a Bibliában is fontos jelentése van: Noé történetében Isten szövetségének a jele. Aztán az LMBTQ-mozgalom szégyenszemre a saját jelképévé tette (hogy hagytuk vagy nem hagytuk, az egy másik dolgozat témája), és ma sokaknak már szinte automatikusan az jut róla eszükbe. A húzás természetesen sátáni, de ugyanakkor zseniális is, és lehet, hogy itt egy kicsit elvetem a sulykot, de mi lenne akkor, ha másokhoz hasonlóan mi is képesek lennénk egy ismert jelképet a saját üzenetünk hordozójává tenni? Mi miért ne tudnánk egy népszerű szokást a saját hagyományaink szolgálatába állítani?

Mondjuk ki ilyen pofátlanul: lopjuk el a halloweent. Ha meg ez megtörtént, akkor elkezdhetjük visszaszerezni a szivárványunkat is.

Faragjunk tököt a gyerekkel, aztán beszélgessünk arról, ami nekünk fontos. A jelmezek és a játék közben előkerülhetnek a félelmek, az elmúlás, az emlékezés kérdései. Ezekre adhatunk a saját hitünkből és családi történeteinkből jövő válaszokat.

Persze nem arra gondolok, hogy tegyünk úgy, mintha a dédnagyanyánk is csokigyűjtő vámpírjelmezben járta volna a falut. A saját hagyományainknak megvan a történetük, nem kell hozzájuk másikat kitalálni. De attól még teremthetünk olyan családi szokást, amiben a tökfaragás és a halottainkról való személyes emlékezés szintén fontos elem.

Ehhez viszont kellene egy kis kulturális önbizalom, márpedig nekünk ezen a téren semmi szégyenkeznivalónk nincsen. Vagy legalábbis nem kellene, hogy legyen, bár ahogy a mentális állapotunkat elnézem manapság… Na mindegy, most nem Magyar Péterről akarok beszélni.

Szóval, ha ennyire féltjük a kultúránkat, akkor mutassuk meg, hogy az sokkal erősebb, mint a halloween, és kebelezzük be, formáljuk át a saját világunk szerint.

És aki most emiatt a véleményem miatt utál, az hőbörgés helyett gondolkodjon el rajta. Nem olyan nagy baromság, mint amilyennek első hallásra tűnik.